május 2017

Késes rablót keresnek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitánysága 01190/543/2017. bűnügyi számon eljárást folytat rablás bűntett miatt ismeretlen tettes ellen.A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy nő 2017. május 3-án 12 óra 5 perckor bement egy kispesti ékszerboltba, ahol vásárlást színlelt, majd az eladót egy késsel megfenyegette és az ékszerek átadására kényszerítette. Az elkövetőről az üzlet biztonsági kamerája felvételeket készített. TOVÁBB OLVASOM…

Eszter-lánc mesezenekar koncertje

 

A sűrű erdő ezernyi titkot, hangot és varázslatot rejt. Mese-erdő közepébe hívunk minden gyereket és gyerek-lelkű felnőttet, ahol megelevenedik a történet a zene, a bábok és persze a gyerekek segítségével. A hangszerek mind a mese egy-egy szereplőjét ismertetik meg velünk, akiknek kalandjait a gyerekek is alakíthatják ötleteikkel. Gyerekdalok, népdalok, kortárs költők megzenésített versei kísérnek minket utunkon, aminek a végére reméljük új zenekari tagokat is találunk a gyerekek körében, akik csörgőkkel, kasztanyettákkal, cintányérokkal beszállnak a közös muzsikálásba. A koncert végén a hangszer-simogatón közelről is megismerkedhetnek hangszerek és gyerekek. TOVÁBB OLVASOM…

Pótlóbusz jár a 42-es villamos helyett május közepétől…

2017. május 13-tól (szombattól) várhatóan június 11-ig (vasárnapig) a 42-es villamos helyett annak teljes vonalán pótlóbusz közlekedik, mert az Ady Endre úti vonalszakaszon a Hunyadi utca és a Kossuth Lajos utca között június 9-ig villamospálya-felújítási munkákat végeznek, június 10-11-én pedig a Kispesti Városünnep rendezvényt tartják. A felújítási munkák idejére az Ady Endre utat és több környező utcát is egyirányúsítanak. Az Ady Endre út forgalmának korlátozása miatt módosul a 68-as, a 148-as és a 151-es busz útvonala is. TOVÁBB OLVASOM…

Újabb 4 állásos íjászlőtér került átadásra

A Kispesti Koppány Vezér Baranta Íjász-szakosztályának tovább bővültek a lehetőségei. A két héttel ezelőtt átadott 2 állásos lőtér mellet május 22-én kialakításra került egy 4 állásos lőtér is. Ez közelebb került a Barantanya bejáratához. A lőtér kialakítását elsősorban az indokolta, hogy fokozzuk a gyerekek és szülök komfort érzetét, és a hátsó pálya mellet egy, a bejárathoz közelibb lehetőséget is biztosítsunk.  TOVÁBB OLVASOM…