Kitekintő

Beszélgetés a biztonságpolitikáról

Képtalálat a következőre: „Tarjányi Péter”

Tarjányi Péter tartott előadást többek közt  arról, hogy kell-e félni a terrortól? Szerinte nincs aggodalomra okunk. de nem szabad semmiképp sem elsiklani a köztudott dolgok felett sem. Minden országnak egyedi kormánykommunikációja van és mindegyik máshogy közelít a témához, és máshogy mutatja be az eseményeket – gondoljunk csak a népvándorlásra. Sajnáltam hogy meg kellett tudni milyen politikai gondolkodású volt az előadó, innen már kicsit szkeptikusan álltam a hallottakhoz, de érdekes beszélgetésnek lehettünk fültanúi a Kispest Jövőjéért Egyesület rendezésében.  TOVÁBB OLVASOM…

Új emlékmű a Juta-dombnál (Pesterzsébeten)

Március 27-én, a „Márciusban Újra Kezdjük – MUK” mozgalom 60. évfordulóján leplezték le Vizsolyi Jánosnak a Juta-dombi csatának emléket állító, Memento Vivere című szobrát a Helsinki út és a Lenke utca kereszteződésénél, az egykori Juta-dombi ’56-os harcok helyszínén.Ez a mi emlékművünk, ezzel tisztelgünk azok előtt a hősök előtt, akik itt megállították a város szívébe hatolókat – fogalmazott beszédében Szabados Ákos polgármester, aki köszönetet mondott az alkotónak, amiért művébe belefogalmazta a hazaszeretetet.

TOVÁBB OLVASOM…

Budapesti Ösztöndíj Program 2017/2018

Képtalálat a következőre: „ösztöndíj program”

Bp. Önkormányzata számára  fontos a versenyképes tudással rendelkező hallgatók képzésének és ezáltal a humán erőforrás fejlesztésének támogatása. Az előző évek sikerei után idén is meghirdeti a Budapest Ösztöndíj Programot a fővárosban vagy telephelyen működő felsőoktatási intézmények nappali tagozatos, 2017 szeptemberétől vagy 2018 februárjától utolsó tanulmányi évüket megkezdő, osztatlan, alap- vagy mesterképzésben lévő hallgatóinak TOVÁBB OLVASOM…

Szépséghibák – garanciális javítás az Újhegyi sétányon

A következő hetekben megtörténik az Újhegyi sétány felújított szakaszának első garanciális „szervize”. A közel egy éves használat és az elmúlt kemény téli időszak során felszínre került kisebb-nagyobb hibákat tartalmazó lista teljes körű műszaki ellenőrzés alapján állt össze, majd a kivitelező cég, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. és az üzemeltetők szakembereinek részvételével megtartott garanciális bejárás során került véglegesítésre. TOVÁBB OLVASOM…